aktuális szám

MOMA

2025

A MOMA minden egyes számának megvan a maga története. 2025-ben új szakasz kezdődött azáltal, hogy az előző évben az alapító szerkesztők, Manhercz Orsolya és Marchut Réka átadták a stafétát. Hosszú éveken át tartó, lelkiismeretes munkájukat ezúton is köszönjük!

Az új helyzetben főszerkesztőként az volt a célom, hogy sikerüljön kialakítani egy új szervezeti keretet, amely rugalmasan alkalmazkodik ahhoz a ritmushoz, ami a négyéves doktori képzés üteméből adódik. Minden évben érkeznek új PhD-hallgatók, s minden évben kilépnek az abszolutóriumot megszerzők. Olyan működésmódot kerestem, amely biztosítja a folyamatos tapasztalatátadást és kooperációt a már tapasztalattal rendelkező felsőbb évesek és az újonnan belépők között.

A MOMA különlegessége kezdettől fogva, hogy tartalmaz 2-3 történész interjút. Idén, ezeket mind az I. és a II. évfolyamból kikerülő hallgatók készítették úgy, hogy közös konzultáció előzte meg a felvételt, majd az elkészült interjú szerkesztésének folyamata során is volt lehetőség a tapasztalatcserére, a felmerült problémák megbeszélésére. Ugyancsak jól bevált az a kezdeményezés is, hogy a tanulmányok döntően a komplex vizsgára benyújtott, majd az ott elhangzott észrevételek alapján továbbfejlesztett kéziratok legjobbjai közül kerülnek ki. S végül, a recenziós rovatnak is új lendületet adott a csapatmunka, amelyet Ivánfi Miklós tanársegéd fogott össze. Ő a Historical Studies on Central Europe című angol nyelvű folyóirat (https://ojs.elte.hu/hsce/index) recenziós rovatában szervezett tapasztalataival erősítette a szerkesztőségi munkát.

Az egész éven át tartó munka lendületét és folyamatosságát odaadó szervező munkájával, a szerkesztőbizottsági titkár Liczek Zita Laura tartotta fenn!

Az új munkaszervezet bizonyított, az összefogás meghozta az eredményt! 2025 végére összeállt az új folyóiratszám 7 tanulmánnyal, 10 recenzióval és 3 interjúval!

Köszönöm a fantasztikus csapatmunkát!

Budapest, 2026. január 19.


Dr. Varga Zsuzsanna DSc

TARTALOM

Tanulmányok

N. Gáva Szabina: A gyermekek védelme a dualizmus idején

Bóka Melinda: Egy kereskedelmi reklám és önmozgósítás: a Diana sósborszesz hirdetései az első világháború alatt 

Bauman Fruzsina Katalin: A kultusz(építés) jegyében – Meghatározó politikai közszereplők emlékezete a köztér-elnevezések és emlékmű-állítások tükrében a két világháború közötti Budapesten és az agglomerációban

Bacsa Máté: Eltűnő közösség? Lucfalva társadalmi szerkezetének megbomlása a lakosságcsere éveiben

Moór Vivien: Hatalmi korrekció a Magyar Vöröskereszt szervezetében, 1957–1959

Hrestyákné Hajdu Edit: „Míg tele van a kamra nem kell a közös” – A háztáji földek rendezésének kérdése a Lónyai Béke Tsz-ben

Pataki István: Út egy kőbányai pincelakásból a Politikai Bizottságig: dr. Tatai Ilona életútja 

Recenziók

Horváth N. Zsolt: Élünk, tehát vagyunk

N. Kósa Judit: Egy városrész életrajza

Liczek Zita Laura: Börtönügy egy reformkori diéta asztalán

N. Gáva Szabina: Apponyi Franciska és Károlyi László társadalmi szerepvállalása

Dalos Áron: Metamorfózisok karikatúrákon

Kovács Eszter Katalin: Uradalmi puszták vizsgálata másképp

Bacsa Máté: Impériumok árnyékában

Bauman Fruzsina Katalin: A csendes szemtanú

Tóth Lajos: Települések a hatalom hálójában

Moór Vivien: Párbeszédben Kelet-Közép-Európa globalizációtörténetéről

Interjúk

„Lehet, hogy ott munkált a mélyén: az effajta történetírásba beleférnek az én őseim és az ő életviláguk is” (Fónagy Zoltán)

„A sérelmeket valahogy meghaladjuk és merjünk hídépítők lenni” (Marchut Réka)

"Minden, ami tegnap történt, már a múlt része, és nincs elvi akadálya annak, hogy történészként foglalkozzunk vele" (Tomka Béla)